Főoldal

M53/1 gyári új motor

1973-ban vásároltak egy új Simson Start a dombóvári Vas és Múszaki boltban, majd pár évre rá az NDK-ban élő rokonok 4db Radiál gumiért cserébe a Trabantra hoztak egy új alkatrészmotort. Nem került beépítésre azóta sem, kicsit nézzük meg a részleteket:

A Simson gyár 1964-ben kezdte meg a sorozatgyártását az M53 motornak, melynek több változata készült. Egészen 1980-ig építették be motorokba, akkor szűnt meg a KR51/1 Schwalbe gyártása, de természetesen alkatrészként tovább készült.

Az 1968-as modellfrissítés után kezdték meg az M53/1 gyártását, ekkor kapta meg a képeken szereplő hengert.

1975-ben az S50 sorozatgyártásának megkezdését követően megváltozott a hátsó felfogatás, elhagyták a szilentet és megjelent az alsó feltogatás, így kompatibilis lett a legújabb típusokhoz is.

Jól láthatóan komplett a motor, gyújtással, fedelekkel és porlasztóval, így azonnal beépíthető lenne.

Kényszerlevegő-hűtés miatt burkolt a jobb oldal.

Nem volt még soha üzemamyag a porlasztóban, újkora óta le van zárva a szívó és a kipufogó nyílás.

Nem mostam meg, ruhákba betekerve vészelte át az elmúlt legalább 3-4 évtizedet.

Olajjal feltöltve szállították, így figyelni kell melyik oldalra állítom a fotózáshoz.

Kis E beütés és nagyon magas motorszám utal rá, hogy nem motorba építve, hanem alkatrészként került piacra.

Cikkszámok és három hegyet jelképező Simson logó.

Egyezik természetesen a két motorfél száma.

Hengerfej cikkszáma és a szilent.

Szépek a kötőelemek, tiszták a bordák.

1982 májusi a gyertyapipa gyártási ideje.

Isolator gyújtógyertya, még nem a Speciál változat.

A henger alján is a három hegyes logó.

A hetvenes évek közepéig használták ezt az oldalfedelet, később elhagyták a Simson felirat körüli ívet.

Szemléltetés képpen hoztam egy szintén új Schwalbe fedelet, ennyi a két motor közötti különbség.

Műanyag ventillátor lapát, szép sárgított csavarokkal.

Helyén a lánckerék, betekintés hátulról. Természetesen nem vettem le a fedelet.

BVF 16N1-6 a porlasztó pontos típusa, ez is a Starra való.

Felfelé álló háromszög abban az időben az első osztályú minőség jelképe volt.

Érintetlenek és szépen megmaradt a csavarok galvanizálása, ennyit tesz a jó tárolás.

 

Bogyay Norbert 2022.06.06.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2022.