Főoldal

Fortschritt E931 1989

Pár hete megkeresett egy úriember, hogy van egy Simson motoros kerti gépe, amit nagyon szeretett de megválna tőle, rám gondolt, hogy jó helyen szeretné tudni. Felkerestem és elhoztuk, most pedig megosztom a tanulságos történetét.

Az oldalon már többször volt szó erről a kertigép típusról, most inkább e konkrét példány tapasztalatairól lesz szó, mert sok a tanulság. Isaszegre utaztunk érte, szomorú volt a tulajdonos, mert sok pénzt költött rá, mégsem volt üzemképes.

Újan vette még rendszerváltás előtt egy nagy mezőgazdasági vállalattól, kerekekkel, szabadonfutókkal, kapákkal, alternáló kaszával és utánfutóval együtt. Több évtizeden át használta kaszált és kapált vele főképpen.

Tavaly jött az első probléma, szokásos etanolos üzemanyag miatt szervizbe akarta vinni, mint utólag kiderült nem volt egyszerű jó helyet találni. Végül úszó, tűszelep, benzincsap, sőt még dugattyúcsere is volt.

Utóbbi nem tűnt jó ötletnek, természetesen egy utángyártott példány, sőt elég silány minőség került bele, illetve elkezdett azonnal csörögni is a kisgép.

A hideg zuhany azonban idén érte, mert egy másik helyre vitte a trakit, ahol immár több, mint 40 ezer Ft-tal húzták le, de lássuk mit mókoltak össze.

Újra dugattyú csere, talán még rosszabb minőségűre, itt a kókler már vastag tömítést rakott a henger alá és a hengerfejhez :) is, ráadásul a hengerfejet úgy tette fel, mint a motorokon, így a kényszerlevegő hűtést is hatékonyan lerontotta.

Újabb tűszelep és úszócsere, a 16N3 porlasztón a CO csavart sikeresen eltekergette, hogy jó hörgős hangja legyen, már szemre láttam, hogy a levegőcsavar szinte teljesen be volt tekerve, persze az alapjárat bowdennel volt beállítva.

Benzincsap cserét úgy oldotta meg, hogy egy idegen csapot hegesztett a gyári anyára, mert a menet nem passzolt...

Olajat is cserélt, ami gyönyörű tiszta volt, igaz a 0,4 liter helyet, több, mint 1 liter jött le a motorból. Ha már itt voltam ránéztem a főtengely szimmeringre is, hát az eredeti volt benne, de az alja be volt csípve és jelentősen ki is állt. Óvatosan kivettem, mögötte volt még egy :) Nem bízta a véletlenre, természesenen mindkettőt egy jó minőségűre cseréltem.

Azt már a helyszínen láttam, hogy nincs szikra, azaz teljesen felesleges dolgokat cserélt ki a szakbarbár, az alaplap levétele után látszott, hogy a gyújtótekercs forrasztása engedett el, újraforrasztás után tökletesen működött.

Természetesen visszakerült az eredeti dugattyú, hengerfejet elfordítottam, gagyi tömítések repültek a kukába, porlasztó beállítás, gyári benzincsap és csőszűrő a tankba, egy kis üzemanyag, majd szépen be is indult a motor.

Azóta teszteltem az alternáló kaszát a patakparton, szépen dolgozik, motor is egy laza rúgásra indul, így marad rajta ez az adapter és havonta pár alkalommal használni fogom.

De nézzük a részleteket a kisgépen

Mint egy motoron, olyan szögben áll a fekete porfestett kormány.

Megszokott helyen a kuplungkar, a világításkapcsoló helyén a leállító kapcsoló.

Simsonokról ismerős gázkar, irányjelző kapcsoló, a fékkar helyén viszont a szivató karja.

Pontos típusjelzés olvasható a fehér matricán.

Ennek a karnak a meglazításával állítható a kívánt kormány magasság.

Kisméretű trafó a tirisztoros gyújtás kelléke, felette a fordulatszám határoló fekete doboza, előtte a tirisztor, míg mögötte az utánfutó elektromos csatlakozója.

Kiegészítő légszűrő fedele, csak a poros munkákra ajánlja a kézikönyv a használatát, természetesen gyárilag kellék a papírszúrő, sok esetben feleslegesen bent maradt.

Ezzel a pedállal állítható akár menet közben is a kormány szöge (vízszintesen), több fokozatban, elsősorban a taposási kár csökkentése a cél.

Adattábla a típus és változat megjelöléssel, vázszám, gyártási év és a 62 kg-os önsúly is szerepel.

Több más típuson is használták ezt az ülepítőpoharas üzemanyagcsapot, jelenleg zárt állapotban van, lefelé nyitva, míg ütközésig balra fordítva a tartalék állás.

Burkolat alatt is látszik, hogy a gyári henger van a motoron.

Kényszerlevegő hűtés burkolata, átmegy rajta a kuplung bowdene, felül a zavarszűrős RFT gyertyapipa. (Képen ugyan nem látszik, de egy korabeli Isolator gyújtógyertya van alatta...)

BVF 16N3-6 típusú porlasztó, tartogat pár érdekességet.

Három sebességes M531 leszármazott motort a kisgépek számára egészen 1990 végéig gyártották.

Hajtásház fedele a márkajelzéssel. A hátraálló karral lehet oldani a hajtást, így nem kell minden esetben a sebességváltóhoz nyúlni és üresbe tenni.

Egy rövid lánc viszi át a hajtást a motortól a fogaskerekekhez.

Helyén a szabadonfutó. A géphez mellékelt kulccsal pár perc alatt leszerelhető. Most nincsenek rajta a kerekeken a súlyok, de munka közben célszerű feltenni.

Pneumant gumis kis kerék, keveset kopott, nem repedezett, jó helyen tárolták, kevés napfény érte.

Végül pedig ezen a linken egy rövid videó a kisgépről

 

Bogyay Norbert 2022.05.24.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2022.