Főoldal

Simson Journal 2002.01.

A Simson Motorrad GmbH 2002 januári kiadványa talán az utolsó sajtóanyag, amit a gyártó kiadott, mielőtt csődbe ment. Nézzük meg az utolsó új típusokat és terveket a színes jövőképről, melyet már nem tudtak megvalósítani

.

Címlapon rögtön a csúcsmodellt mutatják versenypályán, a 125 RS-t, bemutattam már korábban az oldalamon: itt .

A hátlapon a Heidenau gumigyár reklámja kapott helyet, közösen tervezték a Wings RS típusú gumit kimondottan a 125-ös sorozatra, először a Schikra-n láthattuk ezt a sportos mintázatot. 2000-es példányszámban jelent meg a negyedévente tervezett kiadvány.

A korabeli ügyvezető igazgató előszava nyitja a kiadványt egy Spatz-on ülve, mellette pedig a Raven korai prototípusa, jobb oldalt pedig a tartalomjegyzék látható.

Minimál dizájn a Raven, semmi burkolat, gyakorlatilag egy működőképes csupasz robogóváz.

Az Insect dizájnterv az Star robogó alapjaira készített modern CAD szoftverrel készített 1:1 arányú makett különböző fejlesztési fázisai láthatók. Jobbra a 125 RS rövid teszje, illetve a mopped újságban megjelent bemutatójára hívták fel a figyelmet, egy kis reklám jól jött a 7999 DM-es árú ritkaságnak.

A Simson és a Kontec járműipari beszállító vállalat közösen alapította meg a Simson Motorrad GmbH-t, előre meg is tervezték az éves német kiállításokon a részvételt, ezt soroja fel bal oldalt a kiemelt rész. Jobbra a legújabb, márciustól forgalmazott itáliai KL által importált kínai robogók láthatók, melyeket Simson márkanév alatt forgalmaztak, természetesen csak jelképes mennyiség került forgalomba a négyütemű 50/125 és 150 ccmes nagytestű robogókból.

Íme a 2002-es modellkínálat, az utolsó NDK-s vonalat a .050 sorozat képviselte az S53 alapjain nyugvó SC és a TS, illetve az SR50/1 szinte változatlan formában Star Classic néven szerepelt a kínálatban. A 125-ös Morini blokkos motorok immár négy különbőző változatban készültek 125, 125 RS, 125 GS és 125 SM kivitelben.

Ez utóbbi látható bevetés közben, szokásos supermotós kanyarodás. lábtartó súrolta az aszfaltcsíkot.

A 125 RS kiérdemelte a 2001-es türingiai Dizájndíjat, legutóbb 1999-ben a megosztó formájú Spatz kapta egy a megtiszteltetést Türingia miniszterétől.

Tradícionális Simson kereskedővel készítettek interjút, aki 1974-től foglalkozik értékesítéssel, illetve jobb oldalt egy érdekesség, a rendőrségnek is készült speciális fényezéssel és kiegészítőkkel Star 50 robogó.

A 45 km/óra végsebességű változatból néhányat forgalomba is állítottak, ami szintén jó reklám volt.

Egy újabb médiaesemény beszámolója, illetve jobb oldalt Amrein László beszámolója egyenesen Magyarországról, aki bemutatta Mókust, a streetfighter bemutatók egyik legnagyobb tehetségét, 40 éves Simson Starral olyan színvonalas produkciót mutatott be, mint a világbajnokok jóval nagyobb, átalakított sportmotorokkal.

Egy korabeli kaposújlaki reptéren rendezett bajnokságról itt látható képgaléria rengeteg motorral.

Ezzel vége is a 16 oldalas reklámanyagnak.

 

Bogyay Norbert 2018.04.06.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2018.