Főoldal

Motorrad Katalog 1985

A nyolcvanas évek közepére az S51 sorozat szépen kibővült, a jobban felszerelt példányokat egyre több országba exportálták, többek között Németország nyugati felébe is. A Motorrad újság 1985-ös katalógusa segítségével bemutatjuk a Berlini Fal túloldalának Simson kínálatát.

Ekkor még nem volt magyar kiadása a Motorkatalógusnak, az eredeti német kalandos úton került annak idején Magyarországra. A bőséges kínálat ledöbbentette a néhány szocialista márkához szokott polgárokat.

A tartalomjegyzékben is jól látszik, hogy külön szerepelt a BRD és a DDR, illetve a motormárkák és az 50/80-asok kategóriában is képviselteti magát a Simson.

A gyári 250-es MZ versenyenduró (amelyet természetesen csak megemlítettek, nem forgalmaztak nyugaton) mellett szerényen szerepelnek az egyenpiros suhli kismotorok.

A fotók a belpiacos változatokat mutatják, a gyár által kiadott reklámanyagból származnak. Magyarországon ekkor az S51N-H és a háromsebességes S51B, illetve a KR51/2N volt a boltokban általában, bár a B-s kivitelhez nehezebb volt hozzájutni.

Az alapmodell az S51B volt, a korabeli kategóriának megfelelően itt is 40 km/órára fojtott végsebességgel, hasonlóan a magyar kivitelekhez (teljesítmény a fojtatlan változatra vonatkozik).

Kicsit tévesen S80-nak feltüntetett S70 Comfort, de igazodtak a kategóriához. Előny volt a konkurenciához képest nagyon jó ár, de a végsebességben elmaradt a vetélytársaktól.

Az S70 Enduro már ekkor fekete hátsó sárvédővel és az első teleszkópra helyezett nagyméretű kürttel készült. Ez volt a legdrágább Simson a kínálatban.

Egy kis körkép a korabeli mopedek és kismotorok világából.

Elég erős a kontraszt árban és teljesítményben a felette szereplő motorhoz képest. A képen még az első, Super feliratos S70 Comfort szerepel.

Nem csak Nyugat Németországba, több környező országba pl. Hollandiába is került ezekből a kismotorokból.

Megtévesztő a képaláírás, valójában az S51 Enduro van a képen a megszokott ezüstmetál effekt színben.

Azért tegyük hozzá, hogy ezen katalógus megjelenése után csak egy évvel kezdték nálunk árulni az endurókat, igaz már az újabb üzemanyagtankkal, berugókarral, alumínium felnikkel és a nagyméretű kürttel.

A jól ismert német precizitás, komoly mennyiségű adattár a könnyebb összehasonlításokat nagyban segítette.

S51B4 D a pontos típusa a fojtott 4 sebességes változatnak, a 70-eseknél nem volt ilyen, maradt a 75 km/órás gyári végsebesség.

Természetesen a részletes adatoknál is van pár elírás, mint a gumiméret, de ez nem tántorította el a korabeli vevőket :)

Végül pedig a gyártó, az export és az importáló vállalat adatai.

Köszönöm Baranyai Zsoltnak a képanyagot.

Bogyay Norbert 2018.02.14.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2018.