Főoldal

Simson SR50/1B H40 1990

Egygazdás, valóban  hölgy tulajdonostól, aki Balatonfüreden vásárolta, tatai közvetítőn keresztül került a gyűjteménybe ez a nagyon keveset futott, szinte hibátlan 1990. év végi kismotor.

A német egyesítés után készült változatoknál az oldalsó Simson matricák mögül elhagyták a kék IFA feliratot, de az adattábla még a korábbiakon is alkalmazott NDK-s maradt.

Sérülés és kopásmentes a fehér fényezés, ami ebben az esetben porfestést jelent, erre fel is hívják a figyelmet a motorburkolat előtti Pulverbesichtet matricával. Az üléshuzatot is a gyárban helyezték fel. Simson felirat csak az utángyártott huzaton látható.

Az első sárvédő is karcmentes, épek a gumi és műanyag részek is, nem volt még soha polírozva és viaszolva sem. Egyre kevesebb SR50-esen hibátlan a lábvédő, illetve a rajta lévő matrica.

Az alumínium részeket sem kellett polírozni, szép világos színük van. A teleszkóp porvédő gumikon sincs jele az elmúlt 27 évnek.

Az IFA feliratos műanyag mögött bújik meg a 12V-os kürt, megegyezik az S51/1-es első teleszkópszárán lévővel. Jól látszik a bowdenek elvezetése és állása is.

Mint az új az első fékdob és környéke, a Pneumant 3.00-12 méretű gumi sem volt még levéve, kis textildarab is a helyén. A sárvédővég pozícionáló pöcke sem tört még le.

Az 1989-es modellen vezették be a szögletes irányjelzőket, belülről van rögzítve egy íves fémdarabbal, amihez a búra levétele után férünk hozzá.

FER gyártmány a lámpaüveg, bár 12V-os, de hagyományos izzó világít benne, előtte fényvisszaverő sapka van. Külön csavarral lehet állítani a magasságát.

Nem repedt a műszerfal szerencsére, illetve a km óra mutató sem tört le, mint sok esetben sajnos megesik. A markolatok és a kapcsolók az S51 sorozatról ismerősek.

Fedelet kapott a kormányzár, a csomagoknak felnyitható akasztó jár.

Hibátlan az adattábla, épek a szegecsek, előtte a kürt tartója látható.

Még a bukósisak védelméről is gondoskodtak, kis tartó, ha kormányzárra tesszük a motort, akkor nem lehet könnyen elvinni a sisakot.

A fékpedál könyéke is teljesen újszerű, kopásmentes, km óra spirál műanyag rögzítőcsavaros, bemélyített fejű ESKA csavarokon is rajta van még a sárga galván bevonat.

BVF 16N3-12 alacsony súberházas porlasztó a fojtott M543-as motoron. Nyomatékos, de 45 környékén van a végsebessége, itt még érintetlen mindhárom fojtás (karburátor, henger, kipufogókönyök).

A hosszú lábtartóvas miatt kényelmes a vezetés, alatta van rögzítve a kipufogódob rugalmasan.

Helyén a középtámasz ütközője is, így nem csapódik fel, szép csendesen lehet felhajtani a helyére.

Láncvédő gumikon jól olvashatók a korabeli cikkszámok, a Pneumant gyárt termékei, nincs nyoma az öregedésnek itt sem.

Az ülés alatt kapott helyet az üzemanyagtartály 6,5 literes térfogattal, szokásos alu feliratos tanksapka védett helyen van. Az ülésszivacson gyári jelek olvashatók.

Nem csak a huzat sértetlen, az ülésváz porfestése is makulátlan.

A zárható rekesz a tank mögött, kényelmesen elfér a pumpa, izzókészlet és a szerszámkészlet is, amiben benne van a gumujavító készlet. Az EÜ csomagot is be lehetne tenni ide.

Hátul a lámpabúrákat kereszthornyos csavarok tartják, itt is FER feliratok E jel, masszív kapaszkodó akár az utasunk részére :)

Szintén egy korabeli jelölés a gumin még ennyi idő után is tökéletesen olvasható, a felni és fékdob is hibátlan, semmi kopás, rozsdának semmi nyoma.

Egy kis figyelmesség a gyártól, a két kulcs bőr tokban érkezett, míg a tartalék kulcsok esetében csak egy karika van.

A kényelmes nagy ülés, hosszú lábtartók, íves kormány miatt sokan szertnek az SR50-esekkel motorozni, minden könnyen kezelhető rajta, egyedül talán a váltó működését kell megszokni.

A hosszú rudazat miatt előre van az egyes fokozat, az üres és a többi pedig hátrafelé. Végül egy kis videó a bontatlan blokkos segédmotorról:

Bogyay Norbert 2017.01.09.

vissza a  Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2017.