Főoldal

Simson Sport 1957

1957 február elején érkezett hazánkba az első Simson szállítmány, mely mopedekből és négyütemű kardános motorokból állt. Ez utóbbiak 158 és 159.000 környéki váz és motorszámúak voltak, így könnyen beazonosíthatóak. Egyet mutatok be a több, mint 200 darabból.

1956-ban mutatták be az AWO 425 modernizát változatát az AWO 425S típust, melyet rögtön el is neveztek AWO Sportnak.

Több, mint 7000 darab legyártása után 1957 elején az exportpiacok miatt átnevezték Simson Sportnak a típust, nagy eséllyel a magyar ÁVO rossz hírének is köszönhető volt ez a lépés

Vonattal érkeztek vagonokban a motorok Budapestre, ahonnan elosztották megyékre, városokra, településekre, hol és mennyit vihetnek,

elsősorban a bányavidékek élveztek elsőbbséget, korabeli újságok szerint például Komlóra egy került és rögtön 33 vevő is akadt a 20400 Ft-os keletnémet motorra. (1960-ban  1575 Ft volt az átlag havi kereset a KSH szerint)

Rövid kitekintés után térjünk rá erre a példányra, melyet még 1958 nyara előtt értékesítettek, melyet bizonyít a két betű három számos rendszám beütése a váznyakba, majd rá egy évre átrendszámozták az 1958-1990 között használt két betű, kettő-kettő számos formátumra.

Ezek a korai modellek még az oldalkocsi csatlakozó nélküli vázzal készültek

Banán alakú fékpedállal

Keskeny tartós tankkal

Ívesebb kialakítású hátsó rugóstag felfogatással, ülés mellett kis alu kapaszkodó nagy segítség az középállványra húzásban

Első teleszkóppár porvédője is árulkodik

Fényezett felső részes és kétrészes króm hátsó teleszkóppárral

Látványos formájú a kétszemélyes barna nyereg

Lámpafej két visszajelzővel (üres és töltés visszajelző)

Gyújtáskapcsoló eltolható fekete műanyag fedeles burkolattal.

Szöghajtásos MAW km óra (sebességváltó kihajtásáról kapja a hajtást betűkkel vannak jelölve a hajtáspárok)

Kis ívű, viszonylag keskeny kormány, két (14 mm-es kulcsnyílású) M8-as csavar segítségével forgatható

Bilincses kivitelű kormányszektorok, korai évjáratra jellemző krómozott teleszkóprögzítő felső csavarok.

VEB MILA feliratosak a szektorok és a gáztám

Szimmetrikus első fényszóróüveg, 6V 35/35W Narva izzó.

Slusia visszapillantó tükör a kormányvégbe rögzítve

Első osztályú minőségjel a gázmarkolat végében.

Oldaldobozok nagyon kicsi peremesek

és két szegecs tartja a zárakat

Vastag pumpa, tartója felül egy cső, alul pedig egy kúp forma

AWO 425-ről ismerős középállvány, de a magasabb kialakítás miatt hosszabb szárral

Lábtartók négy irányban is állíthatók a tartócsavarok lazítása után. Krómozott váltókar ovális gumival

Ezek a motorok még ezüst betétes tankkal és kerekekkel érkeztek hozzánk

Kerekek 18 colosak, 3.25-18-as méretű Riesa gumikkal szerelték

180 mm-es átmérőjű fékdobok alumíniumból készültek, vas betét van bennük

Oldalfedelek és az első sárvédőn arany vonalazás, hátul nincs, csak a Suhl címere alatta Simson felirattal

Lengővilla kialakítása is némileg eltér, a zsírzógomb egyben a porvédő kupak rögzítését is ellátja

1954-ben megjelent AWO 425-höz hasonló három részes hangtompító, de itt 35 mm-es könyökkel és némileg eltérő felfogatással készül, a lábtartó mellett horpaszással.

247 ccm-es négyütemű motor két szeleppel, alul vezérelt, OHV kialakítás, 68 mm-es furattal és szintén 68 mm-es lökettel. Olajzás a vezérműtengelyről hajtott olajszivattyúval

14 LE, kicsivel több, mint 6000 f/min mellett jelentkezik, végsebesség 105 km/óra, de az utazási tempó 80 környékén az ideális

Érdekes a BVF porlasztó kialakítása, döntve szerelték a hengerfejre, emiatt az úszóház dőlése és magassága is állítható

Motorról lecsavarozható a 4 sebességes váltó, melynek a száma egyezik a váz és motorszámmal. Kézzel és lábbal is könnyen kapcsolható. Kézi váltókarral egy mozdulattal akár 4-ből  üresbe kapcsolhatunk.

Hardy tárcsán keresztül viszi a hajtást a szöghajtáshoz, melyből létezik szóló és oldalkocsis kivitel, lengővillán egy furaton keresztül vezették el a kardántengelyt

Kardánkereszt a motor színére fényezett lemez alatt található

Két fokozatban állítható a hátsó teleszkóp, hosszú a fékkar a korai modelleken.

Légszűrőház egyben a szívászajtompító, oldalán egy elektromos csatlakozó mely akár oldalkocsi elektromos csatlakozójának, vagy szerelőlámpának is ideális

Fekete féklámpás hátsó lámpával szerelték, 1957-ben jelent meg a rendszámtáblatartó préselése a sárvédőn.

Bemutató videó itt található...

Bogyay Norbert 2024.04.20

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2024.