Főoldal

Simson S51/1B H40 1990

Unokatestvérem azzal keresett meg pár hónappal ezelőtt, hogy a fiának bérmálási ajándékot szeretne, mégpedig egy Simson S51-es volt a cél. Egy megbízható keveset futott gép keresése volt az elsődleges szempont.

Szerencsére előrelátóak voltunk, így több hónap volt a megfelelő példány kiválasztásáig. Végül felbukkant egy keveset használt 1990-es segédmotor Baja mellett. Először kicsit riasztó áron, majd pár nap után jelentősen csökkent az összeg, így személyesen is megtekintettünk a motort.

Mindenképpen keveset futott, nem tákolt példányt kerestem, a fojtott példányok voltak a célkeresztben, mert ezzel a motorral szeretne jogosítványt szerezni a megajándékozott. Nem utolsó sorban a korlátozott végsebesség miatt kevésbé lehet széthajtani.

Már a helyszínen megtetszett a motor, adattábla és a váz fényezése hibátlan, a 12 voltos példányok amúgy is a kedvenceim, minden kezelőszerv finoman működött, az első próbakör meggyőzött.

CM50ccm feliratot a gyárban glavírozták az adattáblába, hivatalosan is segédmotor változat, vázszáma alapján kora nyári gyártás, nagy valószínűséggel 1990 szeptemberében került az első tulajdonoshoz, akinek az unokájától sikerült megvenni.

Alig több, mint 11.000 km-t mutatott az óra, ami a gyári spirál és a motor  hangja miatt valós is lehet, igaz pont nálam szakadt el, így ideiglenesen egy utángyártottal pótoltam, természetesen alaposan beolajoztam, hogy növeljük az élettartamát.

A jól ismert hagyományos, de már 12V-os izzós lámpafej a B változatnál maradt csak meg 1989 után.

FER gyártmányú 12 Voltos kürt, itt éppen világos színű felületkezeléssel a jobb első teleszkópszár mellett,

szép állapotban, 1990 II. negyedévi gyártás.

Hagyományos megszakítós gyújtás, nagyméretű trafóval a tank alatt, 1990 májusában készült, ezt sem kellett még cserélni.

Helyén az első fékbowden tartó műanyag, így nem sérült meg a sárvédő porfestése. Gondos gazda nem bántotta a kipufogó könyökben a két tömítést, így nem szivárog sehol az égett olaj a könyöknél és a dobnál sem, nem is lazult meg.

Féklámpakapcsoló is hibátlanul végzi a dolgát. A főváz itt még nem profestett, minden más igen.

Még a takarítás előtti állapot, gyári túlfolyócsővel.

A 4 sebességes motort alacsony súberházas BVF16N3-12 porlasztó látja el keverékkel. Vékony gyári tömítést parafára cserélték valamikor, hengert pedig nyitott változatra. Érdekes párosítás, mert így félmegoldás született, jobban is ment a motor, meg nem is, végül a kis végsebesség miatt került piacra.

Szép minden a gyújtásfedél alatt, lendkerék anyáját valaki jóval vastagabbra cserélte, szerencsére az alaplapon minden érintetlen, hidegen-melegen egy finom lendítésre beindul a gép.

Törtfehér fényezés, lábtartó nélküli vázmerevítő, S51 12Volt matrica.

A gyári fényezés mindig sokat elárul a használatról.

Természetesen minden elektronika hibátlanul működik, még a Narva izzók dolgoznak mindenhol.

Végül pedig az átadás utáni pillanatok a boldog új tulajdonossal.

u.i. : Az előző tulajdonos néhány dolgot átalakított a motoron, ilyen az utángyártott hátsó teleszkóppár, tükrök, teleszkóp porvédő harangok, benzincsap, gyertyakábel és pipa, hátsó sárvédőtoldat, tanksapka, új gumik, pár apróság, ezek egyenlőre maradnak, de természetesen bármikor gyárira cserélhetők.

 

Bogyay Norbert 2018.05.13.

vissza a Főoldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2018.