|
|
|
|||
|
MZ LSW, a teheroldalkocsi 1985 A Superelastik oldalkocsi bemutatása után két évvel 1964-ben megindult az LSW gyártása, elsősorban MZ, de természetesen készült Simson Sport mellé is Egy ilyet sikerült venni tavaly egy német veteránbörzén, lássuk a részleteket
A Stoye vállalat részleges államosítása után az utolsó változat a teheroldalkocsi, ami gyakorlatilag a SEL alvázára épült, teljesen megyegyezik vele a fékezett, teleszkópos, stabilizátorrudas szerkezet.
A felépítmény viszont merőben eltér, vas vázra lemez oldallal, lakkozott fenyő padlóval készült. 1450 mm a felépítmány hossza és 680 mm a szélessége, míg 430 mm a magassága.
Rövidebb elöl, szélesebb, a kerékjárat belülre került, védett helyre, a lengéscsillapító is helyet foglal a raktérből.
Egyszerű ponyva került felülre, melyet könnyen el lehet távoltítani, vagy csak felhajtani.
Adattábla is speciális a 200 kg össztömegű oldalkocsihoz, melyet a bal hátuljára, a merevítő alá szegecseltek, önsúlya 75 kg.
Eleinte még oldalra, majd a TS250 megjelenése után már előre és hátulra is egy egy narancssárga lámpa került. elöl a fehér, hátul a piros lámpa mellé.
Patinás, teljesen gyári állapotban megőrzött Simson Sport mellé tökéletesn illik ez a szépen megmaradt oldalkocsi, előző gazdája lekente ecsettel feketére kívül, de kromofággal sikerült nagy részét eltávolítani, még kicsit azért maradt rajta, foglalkozni kell még vele.
Széles, lekerekített élek, hunyorítva emlékeztet egy lemez fürdőkádra.
Világos színe jól mutat Simson Sport mellett, hatvanas évek elején készült formaterv természetesen a nyolcvanas évekre nagyon elavult, de igény volt, emiatt rendszerváltásig készültek a teheroldalkocsik is.
Utolsó előtti, BSKL 122-es tpusú hátsó világítás az S51-es Simsonokról lehet ismerős, felénk az S51N-H és az S51/1B-H40 is ezt a rendszámvilágítás nélküli búrát kapta.
Jól láthatók a csatlakozók a fekete vázon, hátsó kerék és az oldalkocsi kereke stabilizátorrúddal van összekötve
Biztonságos szállítást segítette a hidraulikus fék, MZ fékbetétek
Krómozott porvédős MZ teleszkóp, akárcsak a személyszállító változaton
Gyári a fényezés és a krómozás, keveset futott, a szilent is deformálódásmentes.
Felülről is látszanak a csatlakozók, egy fix pont van középen alul a többi állítható. Fékpedálok összeérnek, excenterrel állítható az oldalkocsin.
5 csavar oldásával levehető a felépítmény. Stabilizátorrúd mindkét végén állítható.
16 colos alufelnis MZ kerék volt 1970 után a Simson változaton is egységesen. Féklap MZ típusokról ismerős. Munkahenger nyomja a fékrúd segítségével a fékkart. Itt is van állítási lehetőség.
Lakkozott fa a padló, kerékjárat sok helyet elvesz sajnos.
Egyik ponyvarögítő, pár évvel később egyszerűbb, gumis beakasztós megoldással váltották.
Mérete ellenére a teherbíró képessége nem nagy, vigyázni kell a megfelelő tömeg elosztására a biztonságos közlekedés miatt.
Elöl lényegesen rövidebb, mint a személyszállító változat.
Nálunk kevésbé ismert, de szülőföldjén gyakori látvány volt.
Elsősorban a lámpákon látszik, hogy a nyolcvanas években készült ez a példány.
Bogyay Norbert 2026.04.23. |
|
|
||
|
|
||||
|
|
|
||||
|
(c) Bogyay Norbert 2026 |
|
|||