|
|
|
|||
|
Simson Sperber SR4-3 1971 A hatvanas évek derekán felfelé bővítette a kínálatát a suhli gyár, 1966-ban került gyártásba a karvaly nevet viselő kismotor, sajnos a Csepel Nagykereskedelmi Vállalat végül nem forgalmazta hazánkban. Egy nagyon keveset futott szép gyári állapotú példánnyal bővült a gyűjtemény, így ennek a bemutatója következik.
A Sperber gyakorlatilag a Star sorozat nagyobb teljesítményű és kényelmesebb változtataként mutatkozott be 1966-ban. Az ára azonban nagyon megközelítette a 125-ös MZ-t így nem volt túl népszerű az NDK-ban sem.
A KERMI tesztelte nem sokkal megjelenése után, elismerően nyilatkoztak róla, a hosszú távú futópróba alatt sem volt jelentős meghibásodás. Jó minőségú termék benyomását keltette.
75 km/órás végsebessége miatt hazájában is rendszámos nagymotornak számított, ezért gyárilag rendszámtábla tartóval és sárvédő gumilappal szerelték.
De térjünk rá képeken látható példányra, melyet 1971-ben gyártottak, így a sorozat végén készült, ideje nagy részét az NDK-ban töltötte, 2015-ben vásároltam a sprembergi veteránbörzén.
KY-36-62 forgalmi rendszámmal látták el, az eredeti DDR Kraftfahrzeugbrief is megvan hozzá természetesen. Érdekessége, hogy a pontos gyártási dátumot is közölte benne a Simson gyár.
A leggyakoribb színváltozat, azaz kék váz bézs tankkal, oldalburolatokkal és kormányidommal készült.
Első ránézésre is feltűnik, hogy magasabb a motor, mint a Star, ez a hidraulikus csillapítású rugóstagoknak köszönhető, melyek rossz minőségű úton nagyon kényelmessé teszik az utazást.
Az első lámpaidom is különbözik az egyszerűbb testvérmodelltől a tank kialakítása miatt. Megszokott helyen az üresvisszajelző, a 80-ig számozott óra és a gyújtáskapcsoló.
Mindegyik példány a kormányvégekbe szerelt irányjelzővel rendelkezik, a dúsítókar felett található a kapcsoló, mely a mai megszokástól eltérően fel és le kapcsolható.
Természetesen a kormányburkolatra szerelt parkoló lámpa, a már említett irányjelző és a kürt is csak beszerelt 6V akku mellett működik.
A hetvenes évek elején mindegyik Star/Schwalbe/Sperber és Habicht is ezekkel a markolatokkal készült.
Az irányjelzők miatt bilincses kivitelű a bal oldali tükör.
Nagyméretű, de trükkös felépítésű az üzemanyagtartály. A vázmerevítő és a nagy szívászajtompító miatt szinte az egész közepe üres.
Az AWO és az MZ típusokon ismert nagyméretű betöltőnyílásra a többi Simsonról ismert 1964-es Nemzetközi Hatnapos versenyen elért Ezüstvázás díszítésű tanksapka került.
Csak erre a típusra jellemző ülés, hátul 3D-s Simson felirattal.
Alatta lévő zárat kinyitva felbillenthető a nyereg, a megszokottnál kisebb a tér a gyári kellékeknek a légszűrő kialakítása miatt.
A kényelem fokozása miatt a hátsó lengővilla helyett egy külön konzolra kerültek az utas lábtartói és egyben a kipufogó tartója..
A csomagtartó régi ismerős, viszont a hosszú ülés miatt a kapaszkodó a teleszkóp elé került, szerinetm nem túl kényelmes így állványra állítani a motort, de jelen esetben a vonóhorog tökéletesn kiváltja ezt a kis krómozott elemet.
A hátsó sárvédőn érdekes a kis toldat a sárvédő gumival, illetve a rendszámtábla tartó.
Az M54 jelzésű motor is ismerős másik típusokból, de itt a menetszélre bízták a hűtést, emiatt nagyobb bordázatot kapott a henger és a hengerfej.
A 4 sebességes blokkházak sem egyeznek a két és háromsebességes változattal. Az erősebb motorhoz erősebb kuplung is járt.
4,6 lóerőhöz a BVF 16N1-3 porlasztó kapcsolódik, melyben 80-as főfúvókát találunk, igaz olyan keveset futott ez a motor, hogy nem is kellett eddig szétszedni, még a gyári tömítés látszik az úszóháznál.
Külső trafós gyújtása is érintetlen, a burkolatot leszedve egy kis kenést adtam a megszakítónak, meghálálta, mert első próbálkozásra pöffent, másodikra már szépen beindult, ki tudja hány évtized állás után.
Szép a krómozása a gyári kipufogónak, melynek a végében még a dupla csöves hangtompító van.
A 20x2,75 méretű Pneumant gumik is a gyárban kerültek a kismotorra, ma már nem így jelölik ezt a méretet (2.75-16).
Hazájában gyakori látvány volt a mopedutánfutó, emiatt több példányon látható a korabeli vonóhorog.
Pár körre elvittem a hozzá passzoló utánfutót, üresen alig érzi meg a jó erőben lévő könnyű motorkerékpár.
Végül pedig egy kis videó a motorról: Bogyay Norbert 2022.03.21. |
|
|
||
|
|
||||
|
|
|
||||
|
(c) Bogyay Norbert 2022. |
|
|||