Főoldal

Simson S51N-H 1983

Az 1960-as évek elején egy használt Danuviával kezdte motoros pályafutását Károly, 2500 Ft-ért vásárolta használtan a szomszéd faluban. A műszaki vizsgát mikor bevezették akkor eladta. Nem sokkal később szolgálati motorként egy Csepel 250-est kapott a helyi Állami Gazdaságban, sokáig szolgálta, megbízható motor volt, meg is vehette volna, de végül egy vázcsere utáni bonyodalom miatt végül kihagyta. Nem lehetett levizsgáztatni, mert nem volt vázszáma. A történet egy Tatran 125-el folytatódott, majd kiderült, hogy nem olyan fürge a sok burkolat miatt, végül a pécsi vásárban meglátott egy P10-es Pannoniát, az lett hosszabb távon a társa.

1983-ban vetődött fel egy családi beszélgetés alkamával, hogy egyik rokon, aki a kereskedelemben dolgozott, tudna segíteni új Simson beszerzésben. Kizárólag S51N-H segédmotorról lehetett szó, előleg befizetése nélkül várakozólistára került Károly a sásdi Vas és Műszaki boltban. Néhány hónap múlva jött is az értesítés, hogy át lehet venni az új motort. Egyszerre két kék fa kalodába csomagolt kismotor érkezett a boltba, mint utóbb kiderült a szomszéd faluba egy ismerőshöz került a másik példány.

Zuk kisteherautó zárt felépítményébe pakolták be a két keskeny fa ládába helyezett Simsont, kényelmesen elfértek egymás mellett. Otthoni program volt a kellemes tavaszi időben a motor kicsomagolása, majd a kormány beállítása a helyére, illetve a lábtartó felcsavarozása a vázra.

Hálás segédmotor volt, szinte mindig első laza rúgásra indult, egészen a közelmúlt etanol tartalmú üzemanyagnak a megjelenéséig.

 

vissza a Történetek oldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2019.