Főoldal

Simson S70E 1987

"

Hogyan is kezdjem a történetem...? Volt egyszer egy ismerős aki 1987-ben az akkori NDK-ban újonan vásárolt (hozzájutott...) egy 1987-es évjáratú Simson S70EII típusú motorkerékpárt. Motorozni ugyan nem tudott, de jó lesz az majd valamire. Üzletemberként akkor így gondolta.

Jó is lett. Nekem! Ugyanis egy jólsikerült üzlet útján, 2000-ben édesapámhoz (és egyben hozzám) került a motorkerékpár ami addig az időpontig a mellékszobában állt letakarva. Beindítva sohasem volt állítólag, hiszen nem volt aki használta volna. A hazahozatalt követően a nagy öröm mellett a folyadékokat ellenőriztük/feltöltöttük és kitekertük a gyertyát is.

De mi a fene az a fényes dolog a hengerben!? Csodálkoztunk. A dugattyú volt! Na nem azt csodáltuk, hogy nem hiányzik belőle. Hanem azt hogy, tényleg nem járt még soha a motorja. A kilóméteróra is csak 2-t mutatott, na meg mi ez a műanyag első sárvédő...

 

Akkor még annyira nem voltunk ellátva információval, hogy mi is az az S70. Az eredeti vámpapírja szerint 70 köbcentiméteres hengerűrtartalommal rendelkezik és 5.5 LE. Gyárilag? Igen, de limitált volt a gyártása. Mint megtudtuk, használta a keletnémet határőrség is és ment exportra is belőle de limitált széria volt. Akkor 25000 Forintnak megfelelő keletnémet márka volt az ára. Típustörténetet nem regélek, a simsonos klubokban fent van az internetnen.

Sajnos a Simson fogyóban van magyarországon, ellenben a volt NDK területén meg egyre többet látok belőlük, gyári állapotban és gyönyörűen felújítva. Visszavitték őket maguknak.

Az úton velem szemben a környékünkön már ritkán jön Simson. Kikoptak a mindennapi igáslónak, munkába, horgászni járónak használt, sárga diszperzites vödörrel az oldalsó csomagtartón robogó Simsonok az utakról.

Tisztelet a kivételnek, mert még biztos van ilyen és legyen is!

 

Mindegy, ez itt van Magyarországon. Legálisan, levámolva.

A Pneumant K32 gumik is eredetiek rajta (most kap Heidenaut használatra mert mégis csak 35 év.. de még van hozzá 2db új Pneumant garnitúra), csak a fordulatszám mérőt tettem rá, mert az Enduron nem volt, és nekem nagyon megtetszett, így lett rajta.

Azóta a motorkerékpár megtett 7874 km-t, itt-ott karc is keletkezett rajta használattól. Vigyázva van rá, de nem vitrinben van tartva, hanem garázsban letakarva, ha éppen pihen. Esőben sosem járt.


Nagyon szeretek vele motorozni, nem válnék meg tőle. Lehetőség szerint megőrzöm az utókornak.

 

.vissza a Történetek oldalra

 

 Történetek

 

 Technika

 e-mail

 Bemutatók

 Linkek

 Gyártörténet

 Rólam

 Képgaléria

 Könyvajánló 

 Videók

 Adatvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 (c) Bogyay Norbert 2022.